A férfi vízilabda OB I. harmadik fordulójában a BVSC-Manna ABC vendége volt az SZVE Goodwill Pharma Fortacell. A hazaiak két győzelemmel, a Szegedi VE két vereséggel a háta mögött várták az összecsapást.
Remek első negyedet játszott a Szegedi VE
A mérkőzés pontosan úgy indult, mint a szegediek Honvéd és OSC elleni találkozója: gyorsan kétgólos hátrányba került Kiss Csaba gárdája. Viszont ezután magára talált a szegedi együttes, innen még sikerült visszajönni, 3-3-mal zárult az első negyed. Láthattunk bizakodásra okot adó szegedi megmozdulásokat.
A második játékrész azonban nagyon nehéz helyzetbe hozta az SZVE-t. A BVSC 6-2-re hozta ezt a nyolc percet, a hazaiak megnyugtató négygólos előnyt szerezte a félidőre (9-5). Nem volt még veszett helyzetben a szegedi együttes, de roppant nehéz folytatásra volt kilátás.
A fordulást követően elmaradt a nagy zárkózás, majd harmadik negyed második felében gyorsan követték egymást a hazai gólok. Ez a nyolc perc is 6-2-vel zárult, eldőlt a mérkőzés. 15-7 állt az eredményjelzőn a mérkőzés háromnegyedénél.
Az utolsó negyed nyílt sisakos küzdelmet hozott: tizenhárom gólt láthattak nézők. A Szegedi VE már mindent egy lapra feltéve támadott, hogy szépítsen az eredményen, a BVSC pedig továbbra is ontotta a gólokat. A 7-6-tal záruló utolsó negyeddel alakult ki a 22-13-as végeredmény.
Férfi OB I., 3. forduló, Budapest, Laky Károly Uszoda
BVSC-Manna ABC - SZVE Goodwill Pharma Fortacell 22-13 (3-3; 6-2; 6-2 ; 7-6)
BVSC-Manna ABC: Gyapjas, Cseh 1, Szeghalmi 4, Kormány, Csacsovszky 4, Divjak 1, Jansik 2, Benedek 4, Kovács, Dodd 3, Bundschuh 1, Batizi 1, Korom, Simon 1. Vezetőedző: Varga Dániel
SZVE Goodwill Pharma Fortacell: Danka, Pörge, Pető, Bóbis 2, Horváth 1, Gedra 1, Spitz 1, Kürti 3, Gólya 5, Kasza, Komlódi, Hidvégi, Erdős. Vezetőedző: Kiss Csaba
Gól/Emberelőny: 4/7 illetve 3/12
Gól/Büntető: 2/3 illetve 1/1

