A férfi vízilabda OB I. 3. fordulójában a BVSC-Manna ABC vendégeként szerepel az SZVE Goodwill Pharma Fortacell, amely két kemény találkozón van túl.
Nem szabad temetni az SZVE-t
Nehéz sorsolással indul(t) a Szegedi VE bajnoki idénye. Kiss Csaba együttesére előbb a Honvéd idegenben, majd az OSC várt otthon. A fővárosban elszenvedett 12-11-es vereség után nem tudott javítani hazai pályán a szegedi gárda, 16-11-es sikert aratott az OSC a Tiszavirág Sportuszodában.
Nem játszottunk jól. Ugyanúgy kezdődött a mérkőzés, mint a Kőér utcában: két gyors gól, utána végig üldöztük az ellenfelet. Sajnálom a játékosaimat, nehéz a problémáinkat kívül hagyni a parton, ez most nem sikerült, bevittük magunkkal a vízbe. Küzdöttek a játékosaim, de az, hogy beteszem a fejem a vízbe, és kékre-zöldre ütöm a vizet, az nem tartozik a jó vízilabdázáshoz. Szomorú vagyok, nem dühös. Most elég mélyen vagyunk, de még túlságosan a bajnokság elején vagyunk ahhoz, hogy temessük a csapatot. Megpróbáljuk összegereblyézni magunkat szombatra, megyünk a Szőnyi Útra, nem lesz könnyű
- fogalmazott Kiss Csaba vezetőedző az OSC elleni mérkőzés sajtótájékoztatóján.
Újabb roppant kemény feladat vár a szegediekre
A BVSC-Manna ABC éppen ellentétes utat jár be, mint a Szeged: a fővárosiak mindkét meccsüket megnyerték: 20-13 Kaposváron, majd 24-10 az UVSE otthonában. Az előző idényben nem tudták megszorongatni a szegediek az aktuális ellenfelet. A Szegedi VE idegenben 20-10-re, otthon 17-8-ra maradt alul.
A budapesti mérkőzést szombaton 18 órától vívják a felek.
Kiemelt kép: SZVE

