A férfi vízilabda OB I. 2. fordulójában a Semmelweis OSC együttesét fogadta a Tiszavirág Sportuszodában az SZVE Goodwill Pharma Fortacell. Ez volt a szegediek első hazai bajnokija az idényben.
Végig küzdött az SZVE, de ez most nem volt elég
Nem indult jól a mérkőzés a Szegedi VE számára: másfél perc után kétgólos előnyre tett szert az ellenfél. Spitz Márk góljával sikerült szépíteni, majd megvolt az esély az egyenlítésre is, ez azonban nem jött össze a szegedieknek. A negyed felénél visszaállt a kétgólos különbség (2-4). Bóbis Botond kihagyott egy ötméterest, majd ismét betalált az OSC. Nagyon nem akart működni a szegedi támadójáték, sok volt a hiba elől. Az első nyolc perc után 2-5 állt az eredményjelzőn.
Hiába Danka Benedek védései, mégis tovább növelte előnyét a vendég gárda. Kürti Dominik óriási gólja zárta le a nyolcperces szegedi gólcsendet. Ezzel azonban nem indult el egy nagy szegedi zárkózás, nem sokkal később Hessels bődületes bombagólja némította el a szegedi uszodát. A játékrész utolsó percében két roppant fontos gólt szerzett Kiss Csaba együttese. Az utolsó másodperces találattal 6-8-ra sikerült zárkózni, ismét teljesen nyitottá vált az összecsapás.
A fordulást követően két gólt szerzett az OSC, ismét lerázta magáról a Szegedet. A játékrész nagy részében négygólos hátrányban loholtak a szegediek. A támadójáték továbbra is akadozott, így hiába javult fel valamelyest a védekezés, és volt meg a kapusteljesítmény. 9-12 volt az állás a mérkőzés háromnegyedénél.
A záró negyed elején két gólra zárkózott a Szegedi VE. Utána azonban nem éltek a kínálkozó sanszokkal a szegediek, az idő telt, egyre nagyobb gond volt ez a 2-3 gólos hátrány. A találkozó végére kialakult a korábbi ötgólos különbség. A vége 11-16 lett az OSC javára.
Férfi OB I., 2. forduló, Szeged, Tiszavirág Sportuszoda
SZVE Goodwill Pharma Fortacell - Semmelweis OSC 11-16 (2-5; 4-3; 3-4 ; 2-4)
SZVE Goodwill Pharma Fortacell: Danka, Sánta, Pörge, Pető 1, Bóbis 2, Horváth, Gedra, Spitz 3, Kürti 4, Gólya 1, Kasza, Komlódi, Hidvégi, Erdős. Vezetőedző: Kiss Csaba
Semmelweis OSC: Farkas, Mihov, Csapó 2, Besenyei 1, Sedlmayer, Sári, Mészáros 2, Gál 4, Török, Hessels 6, Tóth 1, Vámosi, Szitás, Monostori. Vezetőedző: Tóth László
Gól/Emberelőny: 2/10 illetve 5/8
Gól/Büntető: 1/2 illetve 0/0
Kiemelt kép: Bán-Bogdány Tímea

