Az NB III. Dél-Keleti csoportjának 10. fordulójában Gyulán fogadta a Hódmezővásárhelyi FC-t a Szeged-Csanád GA II.
Nem bírt egymással a Szeged-Csanád GA II. és a Hódmezővásárhely
A mérkőzés első szöglete után előnybe kerültek a vásárhelyiek, Hajnal Gergely volt eredményes a 9. percben. Majd még az első félidőben, annak a legvégén egyenlített a Szeged-Csanád Goriscs Akadémia II, Fejős Áron szerezte a gólt.
A fordulást követően ugyan hibákkal játszott, de nyomott és hajtott a szegedi együttes, adódott is előtte egy-két ígéretes lehetőség, de ezeket nem sikerült gólra váltani. Maradt az 1-1, pontosztozkodás lett a megyei rangadó vége. Sorozatban a harmadik döntetlenüket játszottak a szegediek.
NB III. Dél-Keleti csoport, 10. forduló, Gyula, Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia, vezette: Dr. Oswald (Vad, Dr. Bencze)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. - Hódmezővásárhelyi FC 1-1 (1-1)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.: Molnár-Farkas, Lukács, Sümeghy, Gera ('62 Pipis), Mádi ('46 Reményik), Deák, Rabatin ('62 Di Mundo), Pleskó, Tóth ('78 Árva), Fejős, Ördög ('91 Volford). Vezetőedző: Bilics Igor
Hódmezővásárhelyi FC: Kálmán, Gréczi ('85 Fődi), Bakó ('78 Hajduk), Török, Marsa, Hajnal, Guth, Kovács ('85 Simon), Valencsik, Sági, Molnár. Vezetőedző: Brlázs István Gábor
Gólszerzők: Fejős ('46) illetve Hajnal ('9)
Nehéz mérkőzés volt egy stabilan védekező csapat ellen. A korai góllal megváltozott a mérkőzés képe, jobban ki kellett nyílnunk. Hátul rendeztett volt az ellenfél és a kontrákra épített, a pálya is az ő játékuknak kedvezett, nem tudtuk olyan gyorsan játszani. Még az első félidő végén egyenlítettünk, majd a második játékrészben elég sok hibával játszottunk, de nyomtuk, csináltuk, hajtottak a srácok végig, de nem sikerült egy-két ígéretes helyzetből betalálni
- foglalta össze a történteket Bilics Igor vezetőedző.
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. a következő fordulóban a BKV-Előre vendége lesz.

