A labdarúgó NB III. Dél-Keleti csoportjának 11. fordulójában (szombat 13 óra) a Csepel vendége lesz az SZVSE. Az idény eddig nem alakul jól a Vasutasok számára, akik egyelőre még nyeretlenek. Kelemen Balázs vezetőedzővel beszélgettünk az eddig történtekről, valamint a közelgő újabb kihívásról.
A rémálmaikban sem gondolták volna ezt a szegediek
Tíz forduló elteltével két döntetlen és nyolc vereség a Szegedi Vasutas Sportegyesület mérlege, ennek következtében sereghajtó az alakulat. Ez valóban nem fest jól, de éremes a számok mögé nézni. Nem egy mérkőzésen mutatott pozitív jeleket a szegedi együttes, de a szerencse nem állt melléjük.
A rémálmainkban sem gondoltuk, hogy tíz forduló után győzelem nélkül fogunk állni. Ez egyrészt köszönhető saját magunknak, mert sok helyzetet hagytunk ki döntő szituációkban, másrészt a balszerencse is közrejátszott. Legalább 6-7 pontunk ment el azon, hogy nem volt szerencsénk. Próbáljuk megőrizni a hitünket, szerencsére ez megvan még. A korábbi mérkőzésekhez képest talán könnyebb összecsapások várnak ránk, remélem meg tudjuk törni a jeget. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ez sikerüljön
- fogalmazott Kelemen Balázs.

Elvonulthatnának a viharfelhők az SZVSE fölül
A vezetőedző szerint irtózatosan fontos lenne az első siker, ami után valamelyest a viharfelhők is elvonulnának a csapat fölül. Azonban nem csak a helyzetkihasználással, de a védekezéssel is adódnak gondok az SZVSE háza táján: tíz meccsen 34 gólt kaptak a Vasutasok. Ennek egyik fő oka, hogy lényegében nem tudott kétszer úgy fel- vagy összeállni a szegedi védelem, ahogy a nyári felkészülést végigcsinálták. Lévai Norbert sérüléssel küszködik, kiderült, hogy operálni is kell, továbbá Farkas Márk, illetve Kovács Péter egyaránt kihagyott több meccset.
Amire készültünk a felkészülés során, azt lényegében élesben nem tudtuk kipróbálni. A futball törvényszerűségei megbosszulták magukat, hogyha kihagytunk egy helyzetet, utána gólt kaptunk. Jobban kellene élnünk a lehetőségeinkkel, remélem Csepelen ki tudunk jönni ebből a rossz sorozatból.
Kelemen Balázs szerint a Csepel SC elleni mérkőzésen a helyzetkihasználás lesz a kulcs.

Még hét mérkőzést játszik az őszi szezonban az SZVSE, két találkozót előrehoztak 2027-ről. Most már életbevágó lenne elkezdeni gyűjtögetni a pontokat, hogyha nem akar egy emberfeletti tavaszi szezonra hagyatkozni a szegedi csapat. (Képernyőkép: MLSZ adatbank)
Kiemelt kép: Délmagyar

