A héten először az NB I-ben várt megoldandó feladat Michael Apelgren együttesére. Az OTP Bank-Pick Szeged a még veretlen Csurgói KK együttesét fogadta a Pick Arénában. A Kékek ezzel a mérkőzéssel hangoltak a szombati, Sporting elleni Bajnokok Ligája összecsapásra. A szegedi keret továbbra sem volt teljes: hiányzott Lazar Kukics, Bánhidi Bence és Lukas Sandell is.
Sostaric-parádéval indult a mérkőzés
Több mint két perc után született meg a találkozó első gólja, a Csurgó szerzett vezetést. Nem sokkal később Mario Sostaric egyenlített, majd szerzett újabb négy találatot (5-1). Nikola Portner két védést is bemutatott közben. Itt még nem állt le a horvát jobbszélső, újabb hétméterest értékesített, már zsinórban hat gólnál járt. Az első tíz perc 6-4-es szegedi vezetéssel zárult, majd Magnus Rod lett az első szegedi, aki be tudott találni Sostaricon kívül.
A félidő felénél 10-8 állt az eredményjelzőn, időt kért a Csurgó. A 21. percben került először három gól a felek közé: 15-12-re vezetett a Szeged, Sostaric a 10. gólját lőtte. Állandósult a 3-4-5 gólos különbség, a támadásban elkövetett pontatlanságokat Portner védései kompenzálták, már 8 hárításnál járt a svájci. Sostaric az utolsó előtti percben hetest rontott, belehibázott lőlapjába. A horvát 11 találattal, a Pick Szeged 20-17-es előnnyel zárta az első félidőt.

Magabiztos győzelemmel hangolt a BL-re a Pick Szeged
A fordulást követően sem változott a játék képe. Michael Apelgren a korábbi bajnokikkal ellentétben ezúttal nem forgatta fel csapatát a szünetben, egyelőre nem indult el a rotáció és a pihentetés (Fazekas Máté még az első félidőben átvette Lukács Péter helyét). A Kékek előnye egyre csak nőtt a következő percekben, Mario Sostaric beállította Rosta Miklós Pick Aréna-gólrekordját (13 találat). Mikler Roland érkezett a kapuba, fogott is egy hétméterest.
A mérkőzés háromnegyedénél 29-21 állt az eredményjelzőn. Dmitro Horiha jegyezte a harmincadik szegedi gólt. A mérkőzés utolsó szakaszára érkeztek már a fiatalok is, a hajrában volt, hogy egyszerre hat magyar (Mikler, Matic, Furka, Szilágyi, Csörgő, Fazekas) volt a pályán. A vége 36-26 lett. Mario Sostaric megállt tizenhárom találatnál, így Rosta Miklóssal közösen őrzik a Pick Aréna-gólrekordot.
K&H Liga, 5. forduló, Szeged, Pick Aréna, vezette: Hargitai Gábor, Markó Gábor István
OTP Bank-Pick Szeged - Csurgói KK 36-26 (20-17)
OTP Bank-PICK Szeged: Portner – Sostaric 13/4, Abelvik 6, Lukács P. 1, Rosta 5, Mackovsek 1, Jelinic 1. Csere: Mikler (kapus), Toto 1, Horiha 4, Fazekas M. 2, Frimmel 1/1, Csörgő, Szilágyi 1, Matic D., Furka. Vezetőedző: Michael Apelgren.
Csurgói KK: Váczi D. – Szűcs B. 6, Brajovics 4, Vasvári, Ratkovics 1, Herceg 1, Kiss B. 5. Csere: Zaponsek (kapus), Milovanovics 2/2, Bogdanovics 4, Gábor M., D. Alilovic 2/1, Kathi 1, Bazsó G. Vezetőedző: Alem Toszkics.
Hétméteres: 6/5, illetve 4/3.
Kiállítás: 6, illetve 12 perc.
Gratulálok a Csurgónak, nehézzé tudták számunkra tenni ezt a meccset, legalábbis az elején. Tiszteljük őket, hiszen tavaly megtréfáltak minket, de a mai teljesítménnyel elégedett vagyok. A támadásaink egész mérkőzés alatt jól működtek. A védekezés a második félidőre javult fel a kellő szintre, itt már nemcsak a kapuból jött jó teljesítmény, hanem a játékosok együttműködése is hatékony volt. Remélem, szombaton is ilyen eredményesek leszünk a BL-ben a Sporting ellen. Ehhez az is kell, hogy megteljen az Aréna, hiszen a szegedihez hasonló hangulat egész Európában csak kevés helyen van. Ez is erőt adhat, ennek segítségével nyerhetünk
- fogalmazott Michael Apelgren a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
A Szeged legközelebb szombaton, a Bajnokok Ligájában lép pályára. A portugál bajnok érkezik a Pick Arénába.
Kiemelt kép: Sólya Eliza

