Gémes Levente tűzben ég, ezt előnyére fordítaná Angliában

írta: | Egyéb, Hírek | 0 hozzászólás

Újabb fontos lépést tett karrierjében Gémes Levente. A Szeged Box Club ökölvívója néhány nappal ezelőtt Budapesten, a Magyar Vasúttörténeti Parkban rendezett gálán lépett ringbe, negyedik győzelmét aratta a profik között, mérlege eddig hibátlan. Hamarosan újabb kihívás vár az U23-as Európa-bajnok szegedi öklözőre. Gémes Leventével és edzőjével, Gál Konráddal beszélgettünk.

Budapesten aratott újabb profi sikert Gémes Levente

A budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban rendezett profi ökölvívó gálát a New School Promotion. Előző hét pénteken a Szeged Box Club kiválósága, Gémes Levente is a kötelek közé lépett a görög Mtasagkos Panagiotos ellen.

Jól kezdte a mérkőzést a szegedi, aki már az első menetben bevitt több tiszta ütést is. Ezzel még azonban nem dőlt el az összecsapás, a görögöt sem kellett félteni, aki magára talált a második menetben. A harmadik menet volt a sorsdöntő: az SZBC ökölvívója fokozta a tempót, sarokba szorította ellenfelét, majd térdre is rogyasztotta egy balos, testre mért ütéssel. Az előzetesen hat menetesre tervezett összecsapás végül eddig tartott. Gémes ezzel megnyerte negyedik profi mérkőzését is, továbbra is hibátlan a mérlege. Ez volt a második idő előtti TKO-val aratott győzelme.

Nagyon élveztem a mérkőzést, úgy éreztem, hogy az első pillanattól az én kezemben volt az irányítás. Nagy nyomást tudtam helyezni ellenfelemre, ebből következett az, hogy be tudtam bejefezni a harmadik menetben. Hat menetre állítottuk fel a taktikát, de a megbeszélt taktika része volt, hogy hamarabb befejezem a mérkőzést, ha van rá lehetőség. Én úgy gondolom, hogy a felkészülés nagyon jól sikerült, fókuszált tudtam volna maradni a hatodik menet végéig is. Óriási öröm volt, és tele volt a szívem, hogy az egész család és rengeteg szurkoló fel tudott jönni Szegedről, óriási atmoszférája volt a helynek

- összegezte a mérkőzését és a gálát Gémes Levente.

A Szeged Box Club edzője, Gál Konrád elmondta oldalunknak a felkészülés kapcsán, hogy mivel eredetileg hat menetre készültek, így növelték az edzések terjedelmét, de mentálisan készültek elsősorban. A fő lényeg az volt, hogy Levente hogyan osztja be erejét, valamint hogyan építik fel a taktikát.

Betartotta azokat a kéréseket, amiket a sarokból kapott és a feladatot száz százalékosan végrehajtotta. A taktika része az volt, hogy fokozatosan bontja le az ellenfelet, hamarabb jött el a görög holtpontja, mint amire számítottunk. Ezt pedig a harmadik menetben kihasználta, ahogy kell

- mondta.

TKO-val nyert Gémes Levente. (Fotó: New School Promotion)

Hamarosan ismét Angliában lép ringbe a szegedi ökölvívó

Nem éppen szokványos, hogy egy hónapon belül két profi mérkőzést is vív egy bokszoló, de Gémes Leventére mégis ez vár. Az SZBC kiválósága október 25-én ismét Angliában, Essex után Londonban lép szorítóba, köszönhetően a Top Tier Boxing menedzserirodával kötött korábbi megállapodásnak. Ellenfele a svéd Kamkian Djiminger lesz.

Más stílusú bunyós lesz a svéd srác. A taktikai felkészülést meg is kezdjük ezen az átvezető héten, hiszen eléggé kevés az idő a két mérkőzés között. Úgy gondolom a következő mérkőzésre is száz százalékos formát fogok tudni hozni. Kicsit előnyömnek érzem, hogy még az előző mérkőzés tüzében égek, igyekszem ezt a mentalitást megtartani

- hangsúlyozta Gémes, akinek ez lesz az utolsó profi meccse idén.

Gál Konrád kiemelte, hogy valóban nem szokványos, hogy ilyen rövid idő alatt két profi meccset vív valaki, de szerettek volna idénre négy találkozót is besűríteni.

Levente szeretett volna részt venni az angol menedzsment által szervezett gálán, valamint az itthoni közönség előtt is megmutatni magát. Angliában a súlycsoportjában több mint száz aktív bokszoló van, ami mélyvíz, nagy feladat és nagy felelősség. Alapvetően maga a lehetőség egy áttörés volt, a mérkőzések pedig fokozatosan nehezednek

- jegyezte meg a Szeged Box Club edzője.

Fotók: New School Promotion